2012.07.17. 07:02, mariaorszaga
13 éve hunyt el Szeleczky Zita a Nemzet Színészkirálynője, akit Wass Albert csillagnak tartott
A tizenhárom éve, 1999. július 12-én elhunyt Szeleczky Zita korántsem csak színpadi szereplései, versmondásai, magyarsága melletti következetes kiállásaival vált ikonná, mi több, egyenesen a Nemzet Színészkirálynőjévé, hanem emberi tartásával is, hiszen az emigrációban kényszerült magyarság legjobbjaiban ő tartotta a lelket, így Wass Alberttel való levelezése a példa arra, mennyire „teher alatt nő a pálma”, kovácsolódunk egységbe, hiszen „először is vagyunk már néhányan, ha szétszórtan is, de szellemileg csoportba verődve, akik nem hagyjuk cserben sem egymást, sem a magyar ügyet, másodszor pedig, ami a legfontosabb, az Úristen sem hagy el, hanem mellettünk van”, tudva, hogy akik eszerint élnek, azok csillagok, amiért Szeleczky Zitát csillagnak tartotta Wass Albert: „bizony jól mondja a vers: „csillag voltál, csillag leszel”, csillag is marad mindég a mi számunkra!”.
Amint Frigyesy Ágnes kettejük levelezéséből (amelyet vitéz Jávor Zoltán, a művésznő rokona és keresztfia bocsátott rendelkezésére) idéző összegzéséből is kitűnik, kísérteties hasonlósággal látták a világot, s ha különböző módon, mégis egyért, nemzetünk öntudatunk helyreállításával történő lelki-szellemi felemelkedéséért küszködtek, amint ez kiderül az író Zita nővérének, Olgának 1968. március 7-én írt, a végén magát a színésznőt köszöntő leveléből:
„Tévedés azonban azt gondolnia, hogy aki kitart magyarsága mellett, azt mindenki elhagyja. Nem mindenki. Először is vagyunk már néhányan, ha szétszórtan is, de szellemileg csoportba verődve, akik nem hagyjuk cserben sem egymást, sem a magyar ügyet, másodszor pedig, ami a legfontosabb: az Úristen sem hagy el, hanem mellettünk van.”
Az író floridai száműzetésében rendszeresen tájékoztatta leveleiben híveit helyzetéről, céljairól, így 1977-ben ezt írta neki:
„Kedves Zitácska! Végre hazaértünk. Az út fő-tanulságai: akad még sok derék magyar, csak nehéz meglelni őket. A semmirevalókba úton-útfélen belebotlik az ember. Ha csak valamiképpen össze tudnánk tömöríteni a jó magyarokat, országot menthetnénk velök!”
A köztük kialakult bensőséges lelki-szellemi kapocs jeleként maga a színészkirálynő mindent megtett, hogy híveket toborozzon az író előadásaira, ennek jeleként körlevelekben tájékoztatta környezetét: az 1977. június 7-én (csaknem végig nagybetűsen) keltben ezt olvassuk:
„Kedveseim! Nagyon a lelketekre akarom kötni, hogy MINDENT MEGTEGYETEK, MINDENKINEK SZÓLJATOK, MINDENKIT VIGYETEK EL WASS ALBERT ELŐADÁSÁRA, MERT EZ AZ EMBER IGAZÁN NAGY, IGAZÁN MAGYAR S MINDANNYIAN KELL, HOGY SEGÍTSÜK MUNKÁJÁBAN, CÉLKITŰZÉSEI ELÉRÉSÉBEN, S MOST NYOMDÁBAN LEVŐ KÖNYVE KIADÁSÁBAN, MERT NEMCSAK EGY ÓRIÁSI MAGYAR ÉRTÉKET, TEHETSÉGET SEGÍTÜNK BENNE, HANEM ERDÉLYI VÉREINKET MENTHETJÜK MEG A TELJES KIIRTÁSTÓL, ÉS HA ŐT SEGÍTJÜK, S LELKÉT MEGÚJÍTJUK, NEM(CSAK) RAJTA SEGÍTÜNK, HANEM A MAGYARSÁGON, MAGUNKON!”
Maga Wass Albert annyira megbecsülte Szeleczky Zitát fáradtságot nem ismerő lélekmentő missziójáért, hogy (egy ugyanekkori levelében) azt írta neki, „bizony jól mondja a vers: „csillag voltál, csillag leszel”, csillag is marad mindég a mi számunkra!”: mindketten tudták, egy a sorsuk, így egymást is segítették alkotó munkájukban, így az író számos remekét (mindenekelőtt az „Örökség”-et, a „Kard és kaszá”-t vagy a „A láthatatlan lobogó”-t) kazettára mondta és terjesztette.
Aztán az is egyértelműen kiderül levelezésükből, hogy mennyire egyként vélekedtek 1989 varázsa kámforrá válásának okairól: 1995. szeptemberében Szeleczky Zita levélben jelezte, hogy két nap múlva Magyarországra utazik, ahol két hónapot tölt, majd decemberben tapasztalatairól beszámolva arról írt neki, hogy „a mostani kormány rettenetes nemzetölése ellenére” mégis megjelentetett irodalmi szövegmondásaiból hat kazettát, s azoknak a fővárosi Rózsavölgyi Könyvesboltban tartott dedikálása „teljes erkölcsi diadalt hozott” („az üzletvezető mondta is, hogy eddig a legnagyobb sikert Cziffránál és Leonard Bernstein-nél érték el, de akkor megközelítőleg sem volt ekkora tömeg”), majd végül egy érdekes tévedésről is megemlékezett:
„A Maga „Üzenet haza” című versét sok éven át – és még sokszor ma is – Mécs László versének tulajdonították. Kedves barátom, Farkas Zsolt piarista diák volt azelőtt, s ő elvitt a piarista öregdiákok találkozójára, ahol egy idős úr nagy szeretettel és tisztelettel a kezembe nyomott egy borítékot, mondván, hogy van benne egy gyönyörű vers, amit Mécs László írt. Én kinyitottam a borítékot, és benne volt a Maga Üzenet haza című verse legépelve. Én aztán ott rögtön, nagy hangosan kijelentettem, hogy ez nem Mécs László verse, hanem annak a drága nagy magyar erdélyi költőnknek a verse, akit Wass Albertnek hívnak, és akit én annyira szeretek, és tisztelek. Így ott, abban a kis csoportban mindjárt eloszlattuk a félreértést.”
1996-ban maga az író, megköszönve Zita itthoni szerepvállalásait („szép munkát végez, aranyom, tartsa meg a Jóisten, magyarok örömére még sok esztendőn át!”), leszedte a keresztvizet persze a hazai politikai rendszerről:
„Ami az „otthoni” kormányt illeti, nem várhatunk tőlük semmi jót: ugyanazok a „vezetők” ma is, akik annak idején a kommunista akolba zárták a népet azzal a céllal, hogy lerombolják,
mint nemzetet. Vannak még, akik próbálnak küzdeni a nemzet megmaradásáért, de nem sok
jövőjük van.”
Az író neki írt utolsó leveleinek egyikében 1997-ben amolyan testamentumként így fogalmazott:
„Zitácska: hogy bennünket el akarnak némítani, az kétségtelen. Ez azonban nem olyan könnyű ám, ugye? A Jóisten „nagy szájjal” áldott meg mindkettőnket, s adott erőt is hozzá, hogy jártassuk szünet nélkül. Hát csak fel a fejjel! A végén mégis csak győzni fog az igaz és jó ügy, mert ez a megdönthetetlen isteni törvény. Igaz, hogy sok nehézségen, és akadályon kell átvergődjünk, míg eljutunk oda, de minden leküzdött nehézség csak jobban megerősít bennünket.”
Bizony sokan tanulhatnának kapcsolatukból, mindenekelőtt azt, hogy mit jelent önös egyéni ambícióikat félretéve vállvetve küzdeni megmaradásunkért, tudomásul véve Bartis Ferenc versével, hogy „Nekünk nem mindegy, hányan vagyunk, külön sorokban s mégis együtt, / Élők, holtak, egyfele tartunk szívósan.”, s akkor valóban az Úristen sem hagy el, hanem mellettünk van, tudva, hogy akik ilyenek, azok csillagok, amiért Szeleczky Zitát csillagnak tartotta Wass Albert: „bizony jól mondja a vers: „csillag voltál, csillag leszel”, csillag is marad mindég a mi számunkra!”.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum